Hatvan év emlékezete kiállítás, 2016

A recski kényszermunkatábort 1950 és 1953 között működtette az Államvédelmi Hatóság (ÁVH), a fogvatartottak száma itt kb. 1500 fő volt. A három ismert munkatábor (Tiszalök, Kazincbarcika és Kistarcsa) mellett a recski titkos volt. Az internáltakat (azaz bírói ítélet nélkül fogvatartottakat) családjuk többnyire eltűntnek vélte. A rabokat a kényszermunka mellett éheztették és kegyetlen bánásmódban részesítették. A visszaemlékezők szerint az éhezés okozta a legnagyobb kínokat. A foglyoknak szánt penészes kenyeret a trágyahordó szekéren vitték a táborba, ahol egy külön, öregekből álló „kefélőbrigád” súrolta le a penészt a kenyerekről. Ezt a penészt „is megették, nem volt eldobnivaló”. A kiéhezett internáltak akkor láttak húst, amikor zsizsikes borsót kaptak. Ha tehették a disznóólaknál az ujjukkal kaparták ki a maradék korpát, de megették a lovak elé rakott zabot is. Az ÁHV-sok keményen megbüntették, ha észrevették a tetteseket.
A recski munkatáborból kétszer szöktek el sikeresen fogvatartottak. 1950 nyarán Dobó József, aki Csehszlovákiáig jutott, de feladta magát, mikor megtudta, hogy családtagjait letartóztatták. 1951 májusában aztán Michnay Gyula szökött meg nyolcadmagával. Országos kőrözést adtak ki rájuk és mindannyiukat elfogták Michnay kivételével, aki Bécsbe menekült. Itt, majd később Salzburgban sem hisznek neki, végül Münchenben Weiss Edit (Weiss Manfréd unokahúga) közbenjárására a Szabad Európa Rádióban sikerül beolvastatnia a recski fogvatartottak listáját. Magyarországon sokan csak ekkor értesültek eltűntnek vélt rokonaik, családtagjaik hollétéről. Michnay 520 nevet mond el fejből, mert a táborban az internáltak nem tarthattak sem papírt, sem írószert, minden információt csak a fejükben, ill. szóban tárolhattak (hasonlóan Ray Bradbury 451 Fahrenheit című, 1953-ban írt művéhez, ahol a betiltott könyveket az Emlékezők szóról-szóra megtanulják). A szintén ebben az időben recski fogoly Faludy György verseit is rabtársai tanulják meg, majd később az ő segítségükkel adja ki kötetként (Börtönversek 1949-53, München, 1983).
A recski tábor tulajdonképpen haláltáborként üzemelt, más börtönökkel vagy munkatáborokkal ellentétben itt az internáltak nem számíthattak menekülésre. A rabok értékeit és ruháit őreik már érkezésük után eladták és azzal viccelődtek, hogy „nem kell velük [a fogvatartottakkal] elszámolni”. A tábort 1953-ban (Sztálin halála után) Nagy Imre szünteti meg a többi munkatáborral együtt. Ebben valószínűleg szerepet játszott Michnay Gyula szökése és a recski kényszermunkatelep létének kitudódása is. A tábor épületeit ledózerolták, semmi sem maradt meg belőlük, helyüket csak a rendszerváltás után sikerült beazonosítani. Az ott meghalt és meggyilkolt emberek tömegsírjait a mai napig nem sikerült megtalálni.
Mivel az eredeti lista elveszett, a Szabad Európa Rádió archívuma sincs meg ebből az időszakból, a fogvatartottak teljes névsorából 520 véletlenszerűen kiválasztott nevet olvastam fel. A nevek a hangszóróból szólnak, csupán hangok, írott szöveg vagy vizuális információk segítsége nélkül, csakúgy, mint a recski táborban.